Rendelj a webshopból vagy írj ránk egyedi igény esetén, bármit megvalósítunk!

Blog

Silverchic Club a HoF-ban, az MV tervezőjével!

HoF
2023.10.21 11:44
Silverchic Club a HoF-ban, az MV tervezőjével!

Rendhagyó eseményünk volt csürtörtök este a HoF-ban, a Silverchic Club jött el egy szalonbemutatóval egybekötött beszélgetésre.
Ilkaházi Júli – a Silverchic Modell és Fotó stúdió tulajdonosnője kérdezte MV-t, azaz a Magdolna Veronika márka tervezőjét, többek között arról, mit is jelent a minőségi öltözködés és jelen korunkban miként csempészhetünk luxus érzést a ruhatárunkon keresztül a mindennapjainkba.

 

A Clubest hagyományosan egy pezsgős koccintással indult, amit rögtön egy klasszikus szalonbemutató követett, ahol a válogatott MV couture és haute couture darabokat gyönyörűséges Silverchic modellek töltötték meg élettel. Az est egy bensőséges beszélgetéssel zárult, ahol a tervező arról mesélt, miként kezdte a szakmát, és hogyan jutott el egészen New Yorkig első pret-a-porter kollekciójával, majd hogyan tette elérhetővé nagyon hamar a kollekció bizonyos modelljeit a HoF-ban is. A szakma körül tett görbe betűiről is esett pár szó, olaszországi életéről és egy igen férfias szakmában – a nyomdaipari kereskedelemben - tett kitérőjéről kérdezte Juli a tervezőt, de leginkább a minőségről volt szó, és az eköré szőtt életérzést járták körbe kis játékossággal, értékes szakmai kulisszatitkokkal fűszerezve az esemény hangulatát.

    

Szó esett mindazokról a minőségi követelményekről, amelyek egy couture márka nélkülözhetetlen feltételei, illetve az oly’ könnyen és sokszor félreértelmezett haute couture szakmáról, és az azt követő, értő réteg választási szokásairól, preferenciáiról. Trendekről, környezettudatosságról és a vezetői szerep felelősségéről is elhangzottak gondolatok, amihez Csókási Lilla stylist is hozzá szólt, mintegy edukatív jelleggel felhívva a figyelmet a divatot termető márkák kötelességeire is.
A kellemes hangulatú estet kötetlen beszéletéssel és ruhapróbával csengették le a résztvetők, amiben Farkas Ildikó – a HoF alapítója – működött közre egyéni stílus tanácsaival.

"Imádtam ezt az estet, igazi kalsszikus szalonbemutató volt, ahol az egyén volt a középpontban, és a női minőség. Hiszem, hogy ami kívül, az belül - és fordítva, ez mind ugyanaz. A világ, a környezetünk ránk reflektál, a belső történéseinket, állapotunkat és tartalmunkat tükrözi vissza. Ha azt várjuk, hogy tisztelettel kezeljen minket a környezetünk, és igaz, emelkedett női minőségünkben csatlakozzon hozzánk a világ, akkor nem mutathatunk fals képet, vagy kevesebbet magunkról. Csak így kerülünk a helyünkre még a legembert-próbálóbb, kusza élethelyzetben is. A nők helyzete folyamatosan változó, mély és magas íveket bejáró fejlődést mutat, és ez a fejlődés idővel minden létezőben és termetettben megmutatja magát. Ezért tartom fontosnak, hogy a Nők megadják maguknak a minőségi öltözködés "luxusát", akár 1-1 minőségibb ruhával, vagy kiegészítővel. A luxus nagyon hamar természetessé válik, lemorzsolódik általa mindaz, ami már nem elfogadható és út nyíiik egy magasabb életforma felé. Általunk, a megjelenésünk által, a döntéseink és belső minőségünk nyomán... Nagyon hálás vagyok Julinak, hogy feldobta ezt a témát a klubbjában és segít ezzel is terjeszteni ezt a minőséget és nőiséget azok között, akik mostanra szomjazzák ezt." [MV] 

    

Összességében egy jó hangulatú, bensőséges est volt ez, ahol nők és férfiak is megtalálták a nekik célzott üzenetet, és emiatt volt aki egy komolyzenei koncertet hagyott ki aznap, volt aki vidékről utazott el Budapest szívéig, hogy itt töltekezzen Julival, MV-vel és a HoF készséges csapatával.
Köszönjük a Silverchich Modell Ügynökségnek ezt a feltőltődéssel teli varázslatos esetet, aminek egészen biztos, hogy folytatása is lesz, de erről majd akkor, ha már megtörtént.

  

 

Külön köszönet illeti Lux-by-Isaebell sminkművészt, aki a modellek finom sminkjéért felelt az est folyamán.